Nagyon vegyes képet ad a DC-univerzum harmadik filmje: a Suicide Squadban vannak remek pillanatok, vannak jó alakítások és nevetni is lehet, de mintha elfelejtették volna rendesen megírni ezt a filmet. Jared Leto Jokere rendkívül erőltetett, de szerencsére itt van Bumeráng kapitány és Harley Quinn, hogy hozzanak pár poént, és pár másodpercre Batman is feltűnik. Kritika.
A Batman Superman ellen után semmiféle elvárás nem volt bennem, mikor beültem a Suicide Squad – Öngyilkos osztag sajtóvetítésére. A DC-univerzumot beindítani hívatott májusi film ugye megint totál komoly, de ezzel együtt totál zavaros lett, ahol se a motivációk, se a történet nem működött, hogy a színészi alakítások háromnegyedéről ne is beszéljünk. A Suicide Squad ezzel szemben sztárparádéval és egy humoros előzetessel igyekezett meghozni a kedvet, valamint a forgatásról szóló különböző őrültebbnél őrültebb hírekkel, amiből már le lehetett szűrni, hogy Jared Leto Jokere lesz a legerőltetettebb Joker valaha. (Az lett.)
A helyzet az, hogy a végeredmény nem lett egyértelműen rossz. A humor ugyan nem tapaszt be annyi lyukat, amennyit a rendezők és a forgatókönyvírók ütöttek ezen a történeten, de legalább valamennyit segít enyhíteni a kínokon. Harley Quinn király lett, Will Smith Deadshotja is jó, Joel Kinnaman itt is hozta a színvonalat, és voltak egészen jó pillanatok is, meg egy sor tényleg vicces momentum. A zenét rendesen megszervezték, Eminemtől a Queenig, bár talán már kezd kifáradni ez a Retródalokat a képregényfilmek alá! mozgalom.
Szóval rá tudok mutatni összesen mondjuk harminc percre elszórva a két órás filmben, amikor jól szórakoztam vagy éppen nevettem. Ez sem menti azonban azt, hogy a készítők egyrészről túl sokat akartak, másrészről elfelejtették rendesen megírni a filmet. Az alapszitu a következő: Amanda Waller valami kormányzati titkos fejes, aki kitalálta hogy a DC-univerzum bizonyos gonoszaiból egy ütőképes csapatot lehetne és kéne összerakni, amivel a természetfeletti (metahumán – jaj, de rossz szó) fenyegetéseket lehetne legyőzni.
A csapatot egy kommandós vezetné, Rick Flag (Joel Kinnaman), aki egyébként June Moone, azaz a boszorkány Enchantress emberi alakjának szeretője; aztán belekerül a mesterlövész Deadshot; Harley Quinn, aki ugye Joker barátnője; az ausztrál Bumeráng kapitány (hogy mi?); a tűzmágus mexikói Diablo; valamint Killer Croc, aki tulajdonképpen egy krokodilember, Batman ellenfele. Ja, és még két arc: Katana, aki a legsztereotípabb japán maszkos kardoslány, és nem is a rosszfiúk között játszik; valamint egy szegény indián csávó, akit elfelejtenek bemutatni a film elején – mint később kiderül: nem véletlenül.
Pedig az első fél órában három különböző alkalom is van, mikor megmutatják nekünk a hős gonoszokat, meg hogy kik ők, honnan jöttek, és hogy fogta el őket (egy részüket legalábbis) Batman. Ezek a szekvenciák már segítenek némileg felvázolni, hogy melyik karakternek mi a megoldásra váró nyűgje: ebből az egyetlen, ami igazán hatással van a történetre, az az, hogy Joker szeretné visszakapni Harley Quinnt. És hogy mi a nagy fenyegetés, amivel meg kell küzdenie ennek a piszkos akárhánynak a filmtörténelem legerőltetettebb Jokerén kívül?
Hát hogy Enchantresst valójában nem is irányítja annyira Amanda Waller, mint azt ő hiszi, így a boszorkány visszahozza az életbe bátyját, és együtt elkezdenek dolgozni egy fegyveren, amivel ki akarják pusztítani az emberiséget – mindeközben pedig rommá zúzzák Midway Cityt, polgárait pedig besorozzák a fura, idegen hadseregükbe. Ide küldik be az öngyilkos osztagot – na nem azért, hogy legyőzzék a fura maja varázslótesókat, hanem hogy kihozzanak valakit. Merül fel a kérdés: ki fogja legyőzni a gonoszokat? Mert a csapat végül csak nekimegy Enchantressnek, de eredetileg nem ez volt a terv, szóval az amerikai hadseregtől akár odaveszhetett volna a világ.
Nem csak ez a rész zavaros, valahogy az egész ritmika nincs rendben, az akciójelenetek pedig továbbviszik azt az irányt, amit a BvS elkezdett: állandóan sötét van, és egyébként úgy kapkodják a kamerát, mintha rohamot kapott volna az operatőr, meg a vágó is, és végül nem látunk az egészből semmit. A karakterek leginkább csak vázlatosan vannak kidolgozva, ebből a szempontból kicsit zsúfolt a film, szegény Killer Croc például alig kap valami szerepet; alakításával mélységet meg talán csak a Diablot játszó színész tudott adni a karakterének.
De mint mondtam, volt néhány jó pillanat, és végre nem vették halálosan komolyan ezt az egész képregényesdit a készítők. Jared Leto Jokere rossz, nem kis részben azért, mert kicsit sincs humora; Harley Quinn őrültsége viszont tényleg működőképes, ahogy a teljesen paraszt és részeg Bumeráng kapitány, vagy Deadshot egy-egy beszólása is nevetésre készteti a nézőt. Talán eredeti nyelven még jobb lehet a dolog, mert a szinkron pár karakternél nem tűnt igazán találónak. Mindenesetre a BvS-sel ellentétben itt alkalomadtán lehetett szórakozni.
Én nem várom el sem a DC, sem a Marvel filmjeitől, hogy hatalmas igazságokat adjanak át a világról, bár rendre megpróbálnak valami ilyesmit csinálni. Itt talán az az üzenet, hogy a gonoszokban is van némi jóság, csak erősen kutatni kell utána. Azt viszont elvárom, hogy amikor leül a kreatívcsapat, akkor alkossanak meg egy történetet, aminek van eleje, van közepe és van vége; vannak benne lélegző karakterek, akik kapcsán van miért izgulni; a bombasztikus megoldást pedig nem egy zacskó találomra elhajított C4 jelenti.
A humor egy pontig segít elfedni ezeknek a hiányát, a Marvel már-már mesteri szinten űzi ezt a saját univerzumában, a DC pedig belekóstolt ebbe ezzel a filmmel. Remélhetőleg a tanulság egy esetleges (nem túl valószínű) kasszasiker esetén nem az lesz, hogy még több humorral fedjük el a hiányosságokat; bukás esetén pedig nem az, hogy ez a humor-izé nem jött be, térjünk vissza a vigyázzban állós, sírós filmekhez. Hanem az, hogy itt lenne az ideje végre olyan filmet letenni az asztalra, ahol van egy működő történet, ami egyszerű és menő.
Frissítés
Teljesen plauzábilisnak tűnik a Hollywood Reporter cikke, amely szerint a stúdió eléggé betojt a BvS negatív fogadtatásától, mivel a Suicide Squadot is hasonlóan sötétebb tónusúra tervezte a rendező. A stúdió ezután vágatott a filmből egy az előzeteshez hasonló, vidámabb verziót, majd végül a kettőt egyesítették – ehhez kellett újraforgatni egy csomó jelenetet. Nos, ez az egész erősen meglátszik a fimen.
Az új Superman-film bemutatója még nagyobb reflektorfénybe helyezte az illegális migráció kérdését az USA-ban, Trump előbb szuperhősköpenybe bújt, majd E. T-.-vel együtt küldte haza a bevándorlókat.
Már a bemutatója előtt meglehetősen nagy hullámokat vetett a Superman legújabb mozis feldolgozása, miután a rendezője bevándorlóként utalt a címszereplőre. A végeredmény viszont nem ennyire direkt, inkább egy erősen nosztalgikus, grandiózus képi világú tanmesét látunk az emberi jóságba vetett töretlen hitről.
Az ember elengedheti Magyarországot, de Magyarország nem engedi el az embert – e szavak kíséretében vette át Robert Lantos, a Hunyadival nagy ismertséget szerző filmproducer a Magyar Filmakadémia életműdíját a Moz.Go – Magyar mozgókép fesztiválon, ahol életéről és munkásságáról beszélgettünk vele.